1989
június 16.
Százezrek róják le a kegyeletüket a Hősök terén, Nagy Imre és mártírtársai temetésén. A gyászszertartás 9 órakor kezdődik. 10 órakor Sinkovits Imre színművész felolvassa a hozzátartozók, a TIB valamint más ellenzéki és alternatív szervezetek nyilatkozatát. Ezután a mártírok emléke előtt tisztelgők hosszú sorban, két órán keresztül vonulnak. Mensáros László és társai felolvassák a mártírok névsorát. 11 óra után néhány perccel kezdődik meg a koszorúzás. 12 órakor Göncz Árpád nyitja meg a szertartást, és 5 perc néma csendre hívja fel az ország népét. Vásárhelyi Miklós, a TIB elnöke elmondja búcsúbeszédét. Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács egykori elnöke elhunyt társaira emlékezik. Mécs Imre a vele együtt halálra ítélt bajtársainak a nevében, Zimányi Tibor az internáltak, a recski rabok és a kitelepítettek nevében beszél. Király Béla, a Nemzetőrség parancsnoka a szabadságharcosok nevében, és Orbán Viktor a magyar fiatalok nevében mond beszédet és követeli a szovjet csapatok kivonását. 13.30-körül a gyászmenet megindul a Rákoskeresztúri köztemetőbe. A temetőben a családtagok, harcostársak, barátok koszorúinak elhelyezése közben ismét felolvassák a kivégzettek névsorát. Lerakják a jövendő emlékmű alapkövét. Végül a különböző felekezetek papjai ökumenikus imát mondanak és megáldják a 301-es parcellát. A szertartás befejezéseként a Szózat hangjaira Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és az ismeretlen forradalmár koporsóját leengedik a sírokba.
























